Fidesz közösségek anatómiája

Fidesz közösségek anatómiája

A választás napja

2018. április 15. - Fidezsnyik

2018.04.08 - vagyis 2. nap

Alapvetően ez a nap is ugyanolyan nap volt, mint a többi - leszámítva azt, hogy lehetett dicsekedni ki hány embert rángatott magával a szavazásra (2018.04.08). A fröcsögés általánossá vált számomra is, meg sem botránkoztat már a nyilvánvalóan hazugságra épülő képek sokasága.

Egyfajta erődemonstráció is van, a legjobb része az volt a napnak, amikor az új ismerőseim is elkezdtek kommentelni a profilképem alá, hogy megmutatjuk a narancs erejét, 2/3 lesz, győzünk, nem lesz itt migráns, Sorosnak is megálljt parancsolunk, stb...

Kis kitekintő: Nap közben hallottam bizottsági tagtól, hogy falun nyugdíjasok 100%a szavazott, 100% fideszre. Nyilvánvaló, hogy nem sok vérfideszes van ott, de mégis rájuk szavaztak. Megtudtam ezt is egy-két személytől, hogy miért: "Nem akarják, hogy migránsok jöjjenek ide, és fizetnünk kelljen nekik. Így is szarul élünk, akkor úgy hogyan fogunk? Az ellenzék meg behozná őket."  Ez mutatja, hogy feltevésem szerint az országban kevés az elvakult, csőlátású fideszes, de vidéken is az elbutított, címszavakkal dobálózó, félelmet és bizonytalanságot keltő 'királyi' dominált. Az egyszeri embernek nem kell ezek szerint program, vagy terv, örülnek, ha megvédik őket egy elérhetetlen ellenségtől. Inkább szarra, mint Soros embereire - jött még egy válasz.

Kihirdették a 2/3-ot, majd jött a szájnyalogatós nagyokat pislantós győzelmi beszéd, ilyenkor azért eszembe jutott az antik elmélet, miszerint a demokrácia feltétele a politikatudomány tanulása. Most itt lehet jönni,k hogy nem vagyok objektív, de voltak olyan szavazók, akikre nemhogy a jövőnket, de még egy zacskó szotyit sem bíznánk.

Ezután nem sok kedvem volt visszatérni a kedvenc társaságomhoz, de azért a kíváncsiság hajtott. Óránként 5-10 ismerősnek jelölés szokás szerint, hozzáteszem nem vagyok túl aktív interakciókban.

 

Megváltozott a csoport összképe: Az első helyen persze a muszlim-buzi Vona, Szél Berni ostoba, Karácsony simán Karácsony, szemkilövető Gyurcsány, nyikhaj Fekete-Győr, drogos Kétfarkú páros lábbal lettek kirúgva az országból, lámpavas, stb.
Viszont elindult egy bosszúálló folyamat is: A vérfideszesek amint megtudták az ismerősről, hogy nem a Number 1-ukra szavazott, törölték az ismerőslistáról és megskalpolták virtuálisan. Az nyert, (vagy veszített? nem tiszta a versenyszabályzat) aki minél több ismerőst törölt. Ezzel kész, kivonták magukat a környezetükből, nem kell nemfideszes ismerős, mert azok kb úgysem magyarok, hanem hazaárulók. Én nyertem magamban, mert nem töröltem egy ismerőst sem, mert az ismerőslistámon mindenki élne-halna Balogh Lászlósan A Pártért.

Sajnos interneten nem tudom átérezni a posztokból áradó érzelmeket, de vagy tiszta örömnek, vagy tiszta kárörömnek (ellenzék miatt) voltam tanúja.

(Az ellenzéknek fel kell állnia, a jelenlegi rendszerben nem lehet leváltani őket ilyen sok párttal, illetve a fenti eset mutatja, személyesen kell jelen lenni vidéken is, kérdéses, hogy mennyire lesz haszna, ekkora fideszmédia-ellenszélben, és az ország egy jelentős részének csak ehhez van hozzáférése ugyebár...)Szerencsére legtöbbjük még nem ilyen elvakult, mint az esettanulmányban szereplő 20-40ezer fős elvakult csorda.

Tehát összefoglalva: A 2/3 bebiztosítva, a NER-szavazók (is) elzárkóztak az ellenféllel való kommunikációtól, mert aki ellenzéki nem is magyar, inkább pusztuljanak külföldre.
Azt hittem a Boldog karácsonyt! és Köszönjük az észrevételeket! csak a felsővezetés privilégiuma, de ez már az alattvalóiké is. Teljesen elvakult réteg, kettősmércét alkalmazó, plusz ha megáll a mozgó NER-tábor, felismerik, hogy milyen szar is minden, így a feladat csak a mozgás, és új célpontok keresése, majd az utánunk levő kormány kezd valamit a kialakuló problémával.

A bejegyzés trackback címe:

https://fideszbeepulve.blog.hu/api/trackback/id/tr9413836664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bontottcsirke 2018.04.16. 07:37:58

De jó lenne már azon röhögni, hogy a fityeszes törzsközönség szépen lemegy ibolyát szedni és ez a trotyakisztán megszűnik. CSak sajnos a fantasy egy olyan műfaj, ami nem életszerű.

2018.04.16. 08:04:51

Érdekes, az én tapasztalatom pont ellentétes.

MACISAJT 2018.04.16. 08:07:22

"Fidezsnyik

3 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Mi van, ma a kamuk napja van az index címoldalán?:P

Muhaha

birka menet 2018.04.16. 08:14:27

@MACISAJT:

te orbán faszszopó, neked meg van 10 ezer beírásod, aztán mindegyik hazugság meg maszti a löttyedt hasú diktátorra.
Ilyen CV-vel ki se bújnék a helyedben a gazdid seggéböl.

Pop40 2018.04.16. 08:17:39

Minden elismerésem, hogy kibírtad azt a posványt.
20-as IQ fölött nem könnyű.

hidroponi 2018.04.16. 08:23:51

@MACISAJT: maciszar siess a miniszteriumba, mert ki leszel baszva, ha elkesel!

maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.04.16. 09:25:18

Mi is mobilizáltuk magunkat. Nem kellett ehhez semmi utsítás, elég volt a hódmezői példa.

A tudomány sosem téved! 2018.04.16. 09:37:14

@Pop40: szerencsére egy libbant index olvasónak ritkán van meg a 20-as IQ
De sok sikert 2022-höz elvtársak!

Jakab.gipsz 2018.04.16. 09:46:24

@bontottcsirke: @Pop40: @A tudomány sosem téved!:

Egy adott keresztény demokráciára szavazni könnyebb mint csak a Fideszre.

Ezzel szemben Ti telhetetlenek vagytok, globálisan nyitott társadalmat akartok, politikailag korrekt gender diktatúrával felturbózva.

Szóval Ti a "modern demokraták" nyitott társadalmat és új világrendet, akartok, ám legyen megkaphatjátok.

Pop40 2018.04.16. 09:53:36

@A tudomány sosem téved!:

Te már csak tudod, hülyegyerek.
Párolog már a víz?

Dr. Fotos 2018.04.16. 09:56:51

@Jakab.gipsz: Ti meg Sztalini kommunizmust akartok mindenki tudja, arctalan lopasokkal, egyet nem ertok kivegzesevel felturbozva.

A tudomány sosem téved! 2018.04.16. 09:59:41

@Pop40: Már nem párolog, mert Orbán tegnap megint megbukott, és holnap gyáván lemond, ahogy pontosan megjósoltátok!

Pop40 2018.04.16. 10:02:46

@A tudomány sosem téved!:

Aha, értem.
Szóval azóta párolog a víz, hogy sikeresen elcsaltátok a választást?

A tudomány sosem téved! 2018.04.16. 10:06:40

@Pop40: így-így, ha egy pártra sokan szavaznak, akkor az nyilvánvalóan csalás. És persze bukás.
Ráadásul a csalást rajzokkal is tudják bizonyítani, mint az evolúció elméletet, tehát cáfolhatatlan tény!

Egéridomár 2018.04.16. 10:20:40

@A tudomány sosem téved!: Cuncika, az evolúcióval nekem is vannak problémáim... Sehogy sem fér a fejembe, hogy sikerült ekkora szardarabot létrehoznia, mint te :) Ez van, na, semmi sem tökéletes, csak a fidesz...

kószák egyike 2018.04.16. 10:41:03

Azt mondja a fidesz szekta hívő nyugdíjas ismerősöm: "Takarodjanak ezek a hazaárulók mind külföldre. menjenek nekik ha nem tetszik a fidesz!"
Finoman megkérdeztem vajon tudja e, hogy jelenleg ezek a hazaárulók is kb. 2,6 millióan fizetik az ő nyugdíján kívül pl. a kormány fizetését is és elég nagy részük van az állam kincstár feltöltésében.
Jelenleg kb. 1 millió adófizető állampolgár hiányzik a rendszerből mert más országban fizet adót. Érdekes lesz ha elhúz még 1 millió.

A válasza arcba verő volt: "Majd Viktor kipótolja van olyan bölcs, hogy megoldja"
I

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.04.16. 10:48:12

Miért nem legitim igény, az, hogy valaki nem akar tömeges bevándorlást az országába? Nyilván nem kell mindenkinek közvetlenül megtapasztalnia a bevándorlás hatásait, de egy nagyméretű migráció országos szinten érezteti hatásait.
Lehet tagadni, meg Lázározni, de az igazság, hogy pont a migrációpárti politikai erők és híveik élnek buborékban, elég csak rápillantani a 3. világbeli születési statisztikákra és a klímaváltozás hatásaira.
Ugyanakkor lehet, hogy a nyugdíjas odáig jut csak el, hogy ne jöjjenek ide, de egy felelős politikusnak viszont azt kellene felismernie, hogy érdemben csak a lakóhelyén tud segíteni ezeken az embereken.
1. Meg kell szüntetni a háborút, ahol van.
2. Stabilizálni a helyzetet.
3. Újraépíteni a civilizációt.
4. Születésszabályozás.
Bármennyi embert fogadunk be, a fenti problémák nem fognak megszűnni és újratermeli a menekülteket és a befogadó országokat is lehúzza az induló országok szintjére.

konrada 2018.04.16. 10:48:58

@kószák egyike:
...hülyék tényleg mindenütt vannak....

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 10:58:16

"Nap közben hallottam bizottsági tagtól, hogy falun nyugdíjasok 100%a szavazott, 100% fideszre"

Ez így azért megkérdőjelezi a poszt többi részének hitelességét is...

saci02 2018.04.16. 11:02:34

@A tudomány sosem téved!: párolgó hülye gyerek, nesze neked, hogy láss egy kis evolúciót:

criticalbiomass.blog.hu/2016/09/10/mega-plate

Ezek után kussolnék, mert meg rád fogják, hogy te testesíted meg a tipikus fidesz szavazót....

kószák egyike 2018.04.16. 11:07:50

@grungi: Nem találsz olyan pártot sem embert az országban aki tömeges bevándorlást akar. Ha megkérdezed azt a 2,6 pár milliót aki a fidesz ellen szavazott 98% azt fogja mondani, hogy nem akar bevándorlást, főleg nem tömegeset.

A fidesz agymosás sikeresen elhitette a jónéppel, hogy minden ellenzéki párt bevándorlást akart. Érdekes, hogy fidesz hívőket nem zavarja az pár ezer aki viktor szerint "illedelmesen kopogtatott" ezért beengedtük aki mellesleg érdekes módon pont annyi mint az eu kvóta lenne ha lenne...

És tudod mit nem akarunk még? A letelepedési kötvényes bűnözőket sem. Akiknek nem mellékesen most tartozik a magyar állam. Magyarul kamatra vettünk fel hitelt a jó ég tudja kiktől. Na ez nem jut el a fidesz hívők agyáig. És akkor ennél a pontnál lehet megnyitni az igazi vitát ki is a hazaáruló valójában.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 11:32:15

@grungi: hogy a fenébe ne lenne legitim igény? Én se szeretném, ha szétszabdalt, kezelhetetlen és összeférhetetlen szubkultúrák tömege lenne itthon, holott kb olyan távol vagyok egy fidesz-szavazótól, mint Teréz anya Marilyn Manson-tól.
Az egész "kampány" (ami évek óta permanensen folyik) egyáltalán nem erről szól, ezt nem ártana tisztán látni, mint ahogy azt se, hogy a fidesz állításain kívül semmi nem támasztja alá, hogy rajtuk kívül mindenki más véresszájú bevándorláspárti lenne. Ez egy önigazoló, folyamatosan egyszerűsödő és erősödő hazugság, és egy nagyon profin felépített csapda.
Most komolyan, szerintem már kétszámjegyű IQ-val is ciki beszopni, hogy az országban MINDENKIT a Soros irányít, kivéve a nagy nemzetmentő vezért és hős csapatát. Nézz vissza az elmúlt 1-2 évre, hogy lett a személytelen pánikkeltésből teljesen egybites, országmegosztó uszítás.
Sem a kampány, sem pedig a választás nem erről szólt valójában, hanem a színtiszta, zsigeri befosatásról, ami az erre nyitottakat képes (bármi áron) szavazóként mozgósítani és biztosítani a hatalom továbbregnálását.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 11:42:21

@kószák egyike: Ha az ellenzéknek lett volna egy csöpp esze, erre simán ráhúzhatott volna egy ellenkampányt. Magyarország kormánya az elmúlt években húszezer migránst fogadott be, akik között sok kétes alak, bűnöző is megtalálható. Mindez a országnak nehezen felbecsülhető mértékű pénzébe került, minimum többszázmilliárd forintba, aminek egy kis része a migránsokhoz kerül (kamat formájában), a nagyobb része viszont a haverokhoz.
A bevásárlós migránsok nem fizetnek az állampolgárságért, hanem csak kölcsön adnak, kamatért. A migránsokat beszervező "vállalkozók" pedig átlagosan 30.000 euró jutalékot kaptak migránsokként, ami pénz túlnyomó rész off-shore helyekre ment ki. Ha csak ezzel a két számmal végzünk egy gyors fejszámolást, az 180milliárd forint, vagyis az a nyugdíjas mami, aki nem akarja a migránsok számláját fizetni, és ezért a fideszre szavazott, már legalább 18ezret fizetett ugyanerre a fideszes haverok zsebébe.

Dr. Fotos 2018.04.16. 11:43:29

@grungi: Te meg nagy naivan elhitted, hogy aki a fidesz ellen van az bevandorlast akar... inkabb itt keresd a problemat, mert ez oriasi tevedes (inkabb hazugsag).

SándorO 2018.04.16. 11:45:04

"Szerencsére legtöbbjük még nem ilyen elvakult, mint az esettanulmányban szereplő 20-40ezer fős elvakult csorda."
Viszont ha ratok szavaznanak , rogton nem lenne csorda, mi?

Dr. Fotos 2018.04.16. 11:45:07

@Before: Elarulnad hol kampanyolt volna az ellenzek? Tudsz rola, hogy az "ellenzek" agyba-fobe 'ajvekolt' a 20000 befogadott kotvenyes es az 1300 beengedett migrancs miatt? Nem? Akkor mar latod miert sivakol az ellenzek a mediafoleny miatt.

mézesmackócskácska 2018.04.16. 11:49:50

Lássuk be. A Fidesz nyert. Amíg nem tanulják meg azt emberek hogy a demokrácia arról szól hogy kiállunk önmagunkért és másokért addig ez lesz.
Ha ez létrejön akkor elüldözik Orbánkát. Békésen... vagy sem...

Arcade Macho 2018.04.16. 11:55:52

ez a facebookrol szol valojaban?
hogy a fidesz gang koze tartozo ember az a sajat altala preferalt dolgokat fogja a kepebe kapni es pl. nem a ramadan bojti dolgokat?

hmm nocsak nem is hittem hogy a facse igy muxik, azt hittem hogy az ellentaborbol is tolja az infot, hogy a juzer elegedettebb legyen

Arcade Macho 2018.04.16. 11:57:48

@grungi:
1. Meg kell szüntetni a háborút, ahol van.
taktikai nuklearis csapas megszuntetne
2. Stabilizálni a helyzetet.
taktikai nuklearis csapas stabilizalna
3. Újraépíteni a civilizációt.
taktikai nuklearis csapas utan a maradekkal lehetne szot erteni
4. Születésszabályozás.
taktikai nuklearis csapas megoldana

nem vagy te kicsit is raaaszista?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 11:58:38

@Dr. Fotos: az egy másik (és nagyon jogos) kérdés, hogy milyen médiafölénye volt (teljesen illegálisan) a fidesznek. Az ellenzék nem csak keveset kampányolt (ezt nem igazán lehet felróni nekik), de szarul is. Ami engem illet, olyan messze kerülöm a politikát és a reklámokat, amennyire csak lehet, de így sem lehet kitérni a kampány elől. Ami hozzám eljutott, abba maximum 1-1 félmondatban említették a fenti témát, a többi mind arról szólt, hogy "leváltjuk őket", "most mi jövünk", "győzni fogunk". Siralmas és szánalmas FOS, tisztelet 1-2 nagyon kósza kivételnek.

SándorO 2018.04.16. 12:01:00

@Before: Mondjad minel tobbszor , talan te is elhiszed :)
De akkor legalabb hasonlitsunk :

1) A Fidesz 20 ezer migransa, barkik is ok, (rablok, csalok, stb), az altaluk behozott penzel az allamhaztartast segitettek, persze bizonyos nyereseg mellett !

2) A Soros fele bevandorlok, nem eleg hogy neha illegalisan lepnek be az orszagba, ingyenes lakhatast, ingyenes tanitast, allami segelyt kapnanak, sot vagy nem illeszkednenek be a tarsadalomba, vagy masoknak rosszat csinalnanak !

Tehat mig egyesek penzt hoznak az orszagba, masok penzt vinnenek az orszagbol, ezt pedig barmilyen buta ember is megerti !

Arcade Macho 2018.04.16. 12:05:37

@Before: mi van migrisimizokem?
jojjenek a 12 gyerekes muszlim kecskepasztorok a kis czuki partocskaid szerint:
DK: gyurcsotany latvanybefogasa
MSZP: atadjuk a partszekhazat hogy koordinaljak a migraciot

Arcade Macho 2018.04.16. 12:06:42

@Before: lassuk be hogy a Soros altal penzelt maganszervezetecskek nyomtak meg a migrivalsag elott rendesen a kampanyt az utcakon

-JzK- 2018.04.16. 12:12:27

Összesen érkezett 5.731.821 db listás szavazat, ebben benne van minden nemzetiségi lista (37.532 db), kamupárt listájára adott szavazat, továbbá olyan pártok, amik nem érték el a bejutási küszöböt, stb. Ezeket le kell vonni, és csak azokat a listás szavazatokat alapul venni, amelyek a bejutási küszöböt megugrott pártokra érkeztek. Öt darab ilyen párt van: Fidesz, Jobbik, MSZP, LMP, DK. Erre az öt darab pártra érkezett összesen 5.311.970 db szavazat, úgy hogy az összes érvényes listás szavazatból levontuk a nemzetiségi listás szavazatokat, valamint összesen 382.319 darab olyan szavazatot, amely annak következtében elveszett, hogy ezek a pártok nem érték el a bejutási küszöböt, amely minden országban van. Az elveszett szavazatok közel 82%-a Kétfarkúakra, a Momentumra vagy az Együttre érkezett. Nyilvánvalóan kamupártok összesen 35.130 listás szavazatot kaptak - ez az elbukó szavazatok 9,19%-a.

Lássuk hogyan alakulnak a pártlisták egymás közti szavazati arányai a bejutó pártok közül:

Fidesz: 53,17%
Jobbik: 20,57%
MSZP: 12,85%
LMP: 7,61%
DK: 5,80%

Egy tisztán arányos választási rendszerben, olyanban, mint pl. Hollandiában van, mandátum kiosztás szempontjából ez a következőt eredményezné:

Fidesz: 106
Jobbik: 41
MSZP: 26
LMP: 15
DK: 11

Ezzel a 106 képviselővel a Fidesz egy holland típusú rendszerben is kényelmes abszolút többséget élvezne a 199 fős parlamentben, és csak a Jobbikkal karöltve lehetne kétharmada.

Fidesz: 2.824.206 db szavazat

Ha összeadjuk a Jobbik, az MSZP, az LMP, a DK, a Momentum, a Kétfarkúak és az Együtt szavazatát, akkor ez a NEMLÉTEZŐ ellenzéki "népfront" kapott összesen 2.799.960 db listás szavazatot. Ez a legjóindulatúbb számítás, amilyen választási rendszer a világon nincs, de eszerint sem vagytok ti a többség.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 12:23:53

@Dr. Fotos: "Tudsz rola, hogy az "ellenzek" agyba-fobe 'ajvekolt' a 20000 befogadott kotvenyes es az 1300 beengedett migrancs miatt? "

Én tudok róla. Te nem olvasod az "internetet"?

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 12:24:10

@SándorO: látom, te már elhitted... :D
Nem hoztak pénzt, kölcsönadtak. Az állam nyeresége 1-2 százalékpontnyi kamatkülönbség a befektetett összegre, ami egyébként piaci jegyzésű államkötvénnyel került volna a kasszába. A jutalékok ehhez képest nagyságrendekkel több kiadást jelentenek és "tudjukhova" kerültek. Nyugodtan röhögj teli szájjal, ezek nyilvános adatok.
Hogy a többi migránssal mi lenne, ezt ugyan elemezgethetjük, de mivel nem történt ilyesmi, maximum a fantáziánkat, vagy az orbánék hazugságait használhatjuk, annak pedig semmi értelme.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 12:26:13

@Before: "az egy másik (és nagyon jogos) kérdés, hogy milyen médiafölénye volt (teljesen illegálisan) a fidesznek"

Milyen? A neten a legolvasottabb portálok ellenzékiek, a legnézettebb TV az RTL, papírújságot meg a kutya se olvas már jóideje.

axolotl77 2018.04.16. 12:34:42

@valaki nagyon más: Én is találtam erre példát a másik oldalról az ismerőseim közt. Ott azért rászóltak a többiek, hogy talán nem kéne ilyen mélyre süllyedni.

Kerek_moderatort_masikat 2018.04.16. 13:11:07

Nincs miről vitatkozni... az viszont véleményes, hogy a bukott ellenzék a népet heccelve akar elérni valamit. :D

torokgaborelemez.blog.hu/2018/04/15/2018_10_mit_mutatnak_a_szamok

wolves84lb 2018.04.16. 13:12:08

@valaki nagyon más:
valaki nagyon más
0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2018.03.27. óta tag.

Köszönjük, emese...ezért kár volt regelned egy újabb nick-et.

CleanYourRoom 2018.04.16. 13:34:23

A blogger posztolhatna pár screenshotot, hogy tényleg valódi fideszesekről ír, és nemcsak tündérmeséket írogat az arra fogékonyaknak, mert addig én is írkálhatok bármilyen elképzelt démoni sorosista titkos belső hálózatról, ahol befeketítve az ellenfelet szépen leírnám, hogy hogyan feketemisézik meg mutat be emberáldozatot Momó Andris Szél Bernivel.

Szóval bizonyítékot, vagy hazudsz.

CleanYourRoom 2018.04.16. 13:43:57

@Before: Ha ez is volt az ellenzéki pártok véleménye (ami egy erős túlzás, tekintve, hogy pl. Botka meg Gyurcsány a kerítés lebontását nyíltan követelte), nem sikerült erről a választókat meggyőzni. Jobbik kettős kommunikációt folytatott, leszavazták az alkotmánymódosítást, LMP össze-vissza hamukált, a programjában semmi konkrétumot nem sikerült a bevándorlás kérdéséről állítani, csak belökte a szokásos, "nemzetközi szervezetekkel együttműködve, a humanitárius értékek érvényesítésével, az EU-tagállamok közötti koordináció erősítésével..."típusú bullshitgenerátorlemezt. A Momentum meg őszintén szólva fogalmam sincs mit képviselt az ügyben, de biztos nem markánsan migránsellenes álláspontot, mert az azért szemet szúrt volna.
Ennyit erről.

wrstjnethn 2018.04.16. 13:59:01

Magyarnak nem való a demokrácia. Gépfegyver kell, aztán kussoljon mindenki. Ha végignézi valaki a magyar történelmet, csak akkor volt haladás bármilyen irányba, amikor külföldi megszállás volt. Anélkül csak egymás köpködése, fenyegetése, fojtogatása megy.

nautilus123 2018.04.16. 14:03:03

@Jakab.gipsz:

"Ezzel szemben Ti telhetetlenek vagytok, globálisan nyitott társadalmat akartok, politikailag korrekt gender diktatúrával felturbózva. " A horror, amikor majd neked kell elmosogatni egy tányért és nem megfáradt édesanyádnak.

protézisesh 2018.04.16. 15:04:10

@wrstjnethn: az a demokracia, hogy akarhonnet is szamoljuk, a TOBBSEG a fideszt valasztotta (harmadszor is!), amibe ti nem tudtok belenyugodni?

wrstjnethn 2018.04.16. 15:10:07

@protézisesh: rossz emberre pocsékolod az órabéredet, én általánosságban beszéltem, nem csak a jobb vagy baloldalról. Nyugodj meg, én pártállástól függetlenül rühellek minden magyart aki politikával foglalkozik. További szép napot és kellemes bérkommentelést!

monddazigazatmar 2018.04.16. 15:34:40

@kószák egyike: Na, ma is tanultam valamit. A franc se gondolta, hogy itt a ballibák fizetnek adót csak és kizárólag.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 15:35:32

@eßemfaßom meg áll: Szia Józsi! Természetesen így van, mindenki tudja, hogy HÉTSZERES(!!7!) médiafölénye volt az ellenzéknek. Én kérek elnézést.

monddazigazatmar 2018.04.16. 15:35:35

@wrstjnethn: Mondod te, úgy hogy éppen a többségi döntés ellen kampányol a fajtád

nyerafidesz 2018.04.16. 15:38:09

Még mindig nem értitek. Eddig sem, és most sem. Magyarország választott, ennyi. Suttyózátok a vidéket, de leszopnátok az összes parasztot 2022-ben pár voksért. Ócska egy népség, amelyik csak akkor demokrata, ha választást nyer.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 15:41:19

@CleanYourRoom: Mondtam én egy pozitív szót is az ellenzék kampányáról?
Megjegyzem, szerintem ennek az egésznek azért a legfőbb oka a fidesz ordenáré kommunikációja, amit a témában folytatott. Nehéz eldönteni, hogy tudatosan-e, vagy így jött ki a lépés, mindenesetre szépen a faszba lavírozták az ellenzéket. (Erre egyébként a legjobb bizonyíték a Jobbik, akik szívesen ennének akár nyers migránsszívet is életélen műanyag késsel. Persze lehet ezt úgy kommunikálni, hogy akkor ők emiatt (mármint amiatt, hogy nem szavazták meg az alkotmánymódosítást) hirtelen mégis migránspártiak, de ez több, mint nevetséges... nem mintha ez a fideszt, vagy az egységsugarúit zavarná.)

BéLóg 2018.04.16. 15:42:09

Azon gondolkodtam a választás másnapján, hogy végre nem kell félnem attól, hogy lámpavasra fellógatott hullámat IFA platóra dobáljátok, miközben favorizált pártom elnőkét ÉS feleségét Ceausecu sorsára juttanátok, mocskosszájú kedvenc publicistámar meg terroristát küldenétek.
Most már csak azzal kell megbírkóznom, hogy barom, szemét, áruló, bérenc, megvezetett, mocskos, geci, cigányimádó, ostoba, megvásárolt, nerhuszár, putyinseggnyaló, kádárista, vénfasz vidéki, tudalan suttyó paraszt aljadék vagyok.
Ki fogom bírni és négy év múlva IS visszaemlékezek erre, mikor a seggemet nyaljátok, hogy rátok szavazzak.

$pi$ 2018.04.16. 15:43:20

@kószák egyike: "Jelenleg kb. 1 millió adófizető állampolgár hiányzik a rendszerből mert más országban fizet adót. Érdekes lesz ha elhúz még 1 millió. "

Fenéket, 5% az kint lévők aránya, sokkal jobban állunk mint a régió országai. Ha maradt volna az mszp már 15% lenne, az biztos.

monddazigazatmar 2018.04.16. 15:44:40

@Before: " a fidesz ordenáré kommunikációja"
Hát igen, ritka az olyan emelkedett kampány, mint amit az ellenzék tol már évek óta, hogy "orbán geci", meg "bajszos szar" illetve "fidesz lop"..

$pi$ 2018.04.16. 15:52:42

@Before: "a fidesz állításain kívül semmi nem támasztja alá, hogy rajtuk kívül mindenki más véresszájú bevándorláspárti lenne"

Hát ahhoz képest az összes párt(kivéve a jobbikot) éveken keresztül követelte, hogy ne legyen kerítés, hogy fogadjunk be mindenkit, hogy ne legyen határellenőrzés. MInden ballib politikus elmondta, hogy mennyire nagy hiba lezárni a határokat, hogy mennyire szembe megy európával, hogy mennyire embertelen, mennyire kegyetlen.

Aztán a választások előtti három hónapban elkezdtek visszakozni, oldalazni, hogy ők nem is mondták.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2018.04.16. 16:14:04

@monddazigazatmar: nyugodtan mosd össze a kommentelőket, meg a hivatalos kampányokat, az teljesen hitelessé teszi a mondandódat.

monddazigazatmar 2018.04.16. 16:23:48

@Before: Jajj, persze, mert amikor a tüntin az index címlapos fényképen ott az orbán geci molinó, akkor attól úgy elhatárolódik a ballib, ugye?
Jobbik kampány: Ti dolgoztok, Ők lopnak - megvan?

A ballib média, és kampány el bírta terjeszteni valahogy az országban, hogy mészáros lőrinc, meg tiborc, még olyan helyeken is, ahol azt sem tudják, hogy merre van fejér megye. Mindezt úgy, hogy állítólag nincs is ballib média. Ehhez képest meg a nép úgy van vele, hogy leszarja, hogy mészáros mit csinál,jobban él, mint 10 éve, és úgy szavaz. Plusz a réginégereket sem igényli.

Lesből Támadó Szárítókötél 2018.04.16. 16:24:30

@eßemfaßom meg áll:

Hát persze. Azért vette meg Mészáros a megyei lapokat. Meg a Bors is smafu. Meg a TV2. De azért csak mondogasd ezt a papírújságotnemolvasmársenki hülyeséget.

Lesből Támadó Szárítókötél 2018.04.16. 16:26:32

@protézisesh:

ideje update-elni az ismereteidet, mert pont, hogy a többség NEM a FIDESZ-re szavazott, hanem ellene.

tompus 2018.04.16. 16:32:19

Ismerősök töröltek, nem állnak szóba velem, mert voltam hajlandó a taktikai szavazásra. Nem a fideszre szavaztam, de besoroltak a fideszesek közé, azzal a nagyszerű érveléssel, hogy így közvetve mégis a fideszre szavaztam és szégyelljem magam.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2018.04.16. 16:36:16

Poszternek sikerült is végül fideszesedni. Legalábbis a zsebsztálin szavait ontja végül magából. Váltsuk le az ellenzéket. Gratulálok te baromállat.

.megmondoember. 2018.04.16. 16:38:00

@SándorO: "Tehat mig egyesek penzt hoznak az orszagba, masok penzt vinnenek az orszagbol, ezt pedig barmilyen buta ember is megerti ! "
Akkor írjuk ide le, mert magadtól - butaságod nyomán - teljesen nyilvánvalóan nem tudod és nem érted, hogy a pénzt az Orbán-féle bűnöző migráns viszi, a menekült meg hozza. Mert, hogy a menekült ellátására az EU-tól kapjuk a pénzt, amit aztán belföldön (Magyarországon) költünk el. Hiszen Magyarországon vesszük neki a kenyeret, a tejet, de még a ruhát is belőle neki, ha szüksége van rá.

Ezzel szemben az Orbán-féle bűnöző migránsnak egyrészt folyamatosan kamatot fizetünk, amit a saját zsebünkből teszünk. Ezt a pénzt ráadásul az illető nem itt fogja elkölteni, hiszen nem egy lepusztult diktatúrában akar élni - mi csak arra kellünk neki, hogy egy másik uniós országba (ami maga nem adná meg neki a letelepedési engedélyt) letelepedhessen. Tehát ő valójában a mi általunk fizetett pénzt is még külföldön fogja elkölteni.

Akkor is nettó hülye vagy, amikor a menekültet Soros-féle migránsnak nevezed, hiszen valójában az ő házát nyilván nem Gyuri bácsi bombázza le, és nem is kísérgeti őt ide, valamelyik uniós országba. Hanem pont az Orbán haverját képező Putyin és más diktátorok (Aszad és társai) azok, akik lebombázzák a házaikat, megölik családtagjaikat, és azért kénytelenek azok valahova (részben ide) menekülni.

Soros György és pénzei ebben az egészben annyi szerepet játszanak, hogy csökkentik azt a pénzmennyiséget, amit a befogadó országoknak (pl. nekünk) kell a menekültek ellátására költeniük, azon keresztül, hogy ők az államtól függetlenül, Gyuri bácsi pénzéből támogatják őket: adnak nekik ételt, italt, szállást, jogsegélyt, stb.

Most, hogy már te is tudod mindezt, és azt, hogy valójában pont annak az ellenkezője az igaz, amit te annak hittél, leállhatsz a hülyeségeid terjesztésével.

wrstjnethn 2018.04.16. 16:38:00

@monddazigazatmar: na úgy látom a kommentek száma után fizetnek, annak tartalmától függetlenül. Másképp nem tudom magyarázni a válaszodat. Akkor most lassan írom le, mert tudom , hogy csak lassan tudsz olvasni: én az elmúlt 27 év összes bal és jobb oldali politikust és szekértolóját felkötném, függetlenül attól, melyik partban növesztette a seggét.

És ismétlem, a magyar hordának nem való a demokrácia.

.megmondoember. 2018.04.16. 16:51:20

@-JzK-:

"Összesen érkezett 5.731.821 db listás szavazat"
Nem, nem ennyi szavazat érkezett, hanem ennyi maradt érvényes, miután egy csomó helyen "véletlenül" rossz, lepecsételetlen, stb. szavazólapot adtak az embereknek, meg egy csomót valószínűleg az ellenzéki tag nélküli bizottságok maguk érvénytelenítettek, miután a kiugróan magas érvénytelen szavazatok azzal nem nagyon magyarázható, hogy az ellenzékiek hirtelen mind elhülyültek, és elkezdték összefirkálni a lapjaikat. És ha már érvénytelenítettek, akkor simán lehet, hogy itt-ott ki tudja mennyit még be is dobtak a fidesz javára. Hiszen az se más csalás, mint az érvényes szavazat érvénytelenítése.

"ebben benne van minden nemzetiségi lista (37.532 db), kamupárt listájára adott szavazat, továbbá olyan pártok, amik nem érték el a bejutási küszöböt, stb. Ezeket le kell vonni, és csak azokat a listás szavazatokat alapul venni, amelyek a bejutási küszöböt megugrott pártokra érkeztek."
Nem, pont hogy nem kell, illetve nem szabad levonni ezeket. Ezeket csak ahhoz a trükkhöz és csaláshoz kell levonni, hogy a fidesznek 2/3-ot hozzunk ki a szavazatok kisebbségéből is. De annak megállapításához, hogy az emberek mekkora része szavazott a fideszre és mekkora az ellenzékre, egyetlen szavazatot sem szabad sehonnan levonni.

"Egy tisztán arányos választási rendszerben, olyanban, mint pl. Hollandiában van, mandátum kiosztás szempontjából ez a következőt eredményezné"
Nem, nem azt eredményezné, mert nem vonnák le a fenti szavazatokat, és nem érvénytelenítenének tömegesen ellenzéki, illetve dobnának be az urnákba hamisított fideszes szavazatokat.

Bagórágó 2018.04.16. 16:55:47

Én rendes hazaárulóként már 4 éve elhúztam az országból. Azóta csak kívülállóként figyelem az eseményeket. Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Sír, mert azt látom, hogy az emberek komolyan egymást marcangolják a politikai nézeteik miatt. Oké, nagyon kevés embernek van valóban nézete, a legtöbbnek csak hovatartozása van. És ez igaz mindegyik oldalra. Aztán sír, mert azt látom, hogy még mindig milyen hiszékenyek az emberek. Persze nem csoda, hisz sokaknak az a nagy utazás, ha felmennek Budapestre. Nyugatot még tévében sem láthatnak. De sajnálom, hogy elhisznek mindent, amit eléjük raknak. Persze nyilván minden agymosásnak ez a menete. Van valami, amit el akarunk hitetni. Toljuk az arcába a hazugságot, amíg elegen el nem hiszik ahhoz, hogy elérjék azt a kritikus tömeget, ami után ez már önfenntartóvá válik. Utána jöhet a következő hazugság. Sírok azért is, mert egy általam anno nagyon sokra tartott párt eljutott erre a szintre. Hogy belehazudik az emberek arcába, hogy pofátlanul ellopja azt a pénzt, amit a polgárok rá bíznak adó formájában. Hogy Édesanyámnak ilyen környezetben kell élnie és ha eléri a nyugdíjkorhatárt, lehet, hogy már annyi befizető sem marad az országban. hogy élhető nyugdíjat kapjon. Nem, nem mennek el annyian, csak épp azok, akik tényleg sokat fizetnek be, ergo a magas bérű, jellemzően magasan képzett, piac által - és nem adópénzből - fizetett emberek. Csak, hogy mindenki értse, a közpénzből élő közalkalmazottak adó befizetése nem gyarapítja ténylegesen az államkasszát. Ugyanez igaz a munkanélküliekre, a nyugdíjasokra, vagy épp a közmunkásokra. Emellett az ügyeskedő vállalkozó, aki minimálbérre van bejelentve, vagy a KATA-sok sem járulnak hozzá jelentősen a munkából származó adóbevételekhez.

És, hogy miért nevet a másik szemem? Mert nekem ebben nem kell részt vennem. Persze, mint az egyik legnagyobb EU befizető országban lakóként, azért még így is az adóm egy nagyon kis része a sötét lyukba kerül, de ha befagyasztja az EU a kifizetéseket, akkor már ezen sem kell aggódnom. Örülök, hogy nem gyarapítom a fidesz vagyonát. És mivel kicsit morbid vagyok, nevetek azokon az embereken, akik elhiszik, hogy a fidesznek bármi köze is van a jelenlegi gazdasági fellendüléshez.

És végül reménykedem. Persze csak halványan, de remélem, hogy valamikor, még az én életemben kiderül az igazság az összes stiklivel kapcsolatban, amit eddigi a parlamenti pártok elkövettek (bármelyik) és amivel Oroszország és Kína ölelő karjaiba taszítanak, lassan, megfontoltan.

paráznabillegető 2018.04.16. 17:12:24

@Bagórágó: én ezen nem igazán tudok nevetni. igaz, sírni sem.
valahogy úgy érzem magam, mintha bemondanák a rádióban, hogy valami közép-afrikai lepratelepen kitört a sárgaláz... "aztakurva... langyos a söröm..."
lehet, velem van baj?

zokogjatok 2018.04.16. 18:06:11

@kószák egyike: "A fidesz agymosás sikeresen elhitette a jónéppel, hogy minden ellenzéki párt bevándorlást akart. "

A fidesz agymosás miatt fotóztatta magát gyurcsány a déli határon, meg a fidesz agymosás miatt vágott jelképesen kerítést a DK meg a fidesz agymosás miatt mondta az mszp hogy a bevándorlás álprobléma meg a fidesz agymosás miatt születtek az ilyen "az a baj hogy továbbmennek" jellegű 444 cikkek.

zokogjatok 2018.04.16. 18:09:53

@Bagórágó: "Persze nem csoda, hisz sokaknak az a nagy utazás, ha felmennek Budapestre. Nyugatot még tévében sem láthatnak. De sajnálom, hogy elhisznek mindent, amit eléjük raknak."

A szokásos "hülye vidéki parasztok akik azért nem szavaznak a csudás ballibre mert nincs náluk se internet, se mobil, egész nap a disznószart túrják a házuk előtt" gondolatmenet, köszi ha ennyit értetek ebből így behúzzuk 2022-t is lazán :D

pragmatika2 2018.04.16. 18:29:13

@Bagórágó:

"nevetek azokon az embereken, akik elhiszik, hogy a fidesznek bármi köze is van a jelenlegi gazdasági fellendüléshez."

Igen, közvetlenül talán nincs közük hozzá, de közvetve nagyon is. stabilizálták a költségvetést, 3 % alá szorították a hiányt, ezzel biztosítva az uniós források elérhetőségét, és a nagyobb befektetői kedvet, hogy úgy mondjam.
Nyugodtan szembe lehet ezt állítani a 2002-2006 ballibás időszakkal.

Gratulálok, ott fojtatjátok a nyilvánvaló balf.szságaitokat, ahol abbahagytátok. A legközelebbi választás 3/4-es fidesz győzelmén meg elképedtek, hogy hogy a p.csába történt, meg hú ez csalás, meg hú ez diktatúra.

:))))

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 18:56:25

@Before: Szevasz ödön. Klassz a szalmabáb amivel birkózol.

monddazigazatmar 2018.04.16. 19:04:03

@wrstjnethn: "n az elmúlt 27 év összes bal és jobb oldali politikust és szekértolóját felkötném"
Okos vagy faszfej. Oszt utána mi lenne? Na, mesélj.

eßemfaßom meg áll 2018.04.16. 19:11:34

@Lesből Támadó Szárítókötél:" De azért csak mondogasd ezt a papírújságotnemolvasmársenki hülyeséget."

a megyei lapok tizenezres példányszámot tudnak megyénként.

Ha te komolyan azt képzeled, hogy 2018-ban papírmédiával érdemi hatás lehet elérni akkor te valahol a kilencvenes évekböl ideugrott időutazó vagy.

monddazigazatmar 2018.04.16. 19:25:57

@Lesből Támadó Szárítókötél:
"ideje update-elni az ismereteidet, mert pont, hogy a többség NEM a FIDESZ-re szavazott, hanem ellene."

Na igen. És tudod még ki ellen szavazott a többség? Mondjuk az összefosás ellen szavazott 80%. A DK ellen 95. A Jobbik ellen 80%.
Láttál olyan rublikát, hogy "ELLENE"??? Nem. Olyanok vannak, hogy kire szavazol.

wrstjnethn 2018.04.16. 19:28:05

@monddazigazatmar: utána géppisztoly mindenki seggébe, oszt lehet pofát befogni és dolgozni.

Semper Fidelis 2018.04.16. 19:55:23

@Lesből Támadó Szárítókötél: Miért, két párt indult? A Fidesz meg az Ellene? Vagy mi?

Nem tudom ki találta ki ezt az 52 százalék szavazott ellene szöveget, de ugye te sem gondolod komolyan? Magyarországon többpártrendszer van, egyébként is vicces összemosni a Jobbikot a DK-val.

Gato666 2018.04.16. 20:23:51

"Viszont elindult egy bosszúálló folyamat is: A vérfideszesek amint megtudták az ismerősről, hogy nem a Number 1-ukra szavazott, törölték az ismerőslistáról és megskalpolták virtuálisan. Az nyert, (vagy veszített? nem tiszta a versenyszabályzat) aki minél több ismerőst törölt. "

Na, ez szerintem éppen a ballibákra jellemző. Ezért is ba..tatok rá... :DDD

.megmondoember. 2018.04.16. 20:42:42

@zokogjatok: "A fidesz agymosás miatt fotóztatta magát gyurcsány a déli határon, meg a fidesz agymosás miatt vágott jelképesen kerítést a DK meg a fidesz agymosás miatt mondta az mszp hogy a bevándorlás álprobléma meg a fidesz agymosás miatt születtek az ilyen "az a baj hogy továbbmennek" jellegű 444 cikkek. "
Mert azt a videót meg, amin Orbán 1 millió bevándorló behívásának szükségességéről beszélt, azt meg személyesen Gyurcsány hamisította meg, mi? Vagy az nem számít, hogy régebben Viktor szó szerint a migránsok tömeges betelepítéséről beszélt, csak az, hogy régebben az ellenzék is beszélt a menekültek befogadásáról, igaz?

Szelektálni próbálsz a tények között, amiket ráadásul el is torzítasz egy manipulatív tervnek megfelelően (pl. egyenlőségjelet téve a menekült és a migráns közé). Ráadásul mindezt úgy, hogy a valóság az marad, hogy Gyurcsány meg a DK hiába fotózkodott a kerítésnél, mert valójában egyetlen, teljesen ártatlan migránst sem engedett be, még önzetlenségből sem. Orbán és a Fidesz meg eddig már 20.000-nél is több, részben vagy teljesen bűnözői körökből származó migránst importált be, pusztán anyagi haszonszerzés céljával.

Persze te ebből azt szeretnéd "kikövetkeztetni" és leszűrni, hogy Gyurcsány és a DK a haza árulója, Orbán és a Fidesz meg a megmentője. Miközben a valóság az, hogy utóbbiak a nemzet és minden magyar ember legnagyobb ellenségei, vitán felül és versenytárs nélkül, minden szempontból. Ezt vitatni, mint amellett kardoskodni, hogy 2*2 az nem 4.

monddazigazatmar 2018.04.16. 20:44:04

@wrstjnethn: Igen, igen. Látom kemény vagy 17 évesen, mint a kád széle.

.megmondoember. 2018.04.16. 20:45:20

@Gato666: "Na, ez szerintem éppen a ballibákra jellemző. Ezért is ba..tatok rá... :DDD "
A "ballibák" meg a vérfideszesek között nem az a különbség, hogy melyikük baszik rá arra, hogy és ha Orbán hatalmon marad - mert mindkettő rábaszik, de nagyon. A különbség az, hogy a "balliba" ezt meglátja és felismeri, a vérfideszes meg olyan hülye, hogy még tapsol is ahhoz, hogy kilopják a szemét és ellopják és kiszolgáltatják az ő, a gyerekei és egész országa, nemzete jövőjét.

wrstjnethn 2018.04.16. 20:46:41

@monddazigazatmar: haha szeretnék 17 éves lenni, ezt bóknak veszem, cukorpofa!

monddazigazatmar 2018.04.16. 20:48:02

@.megmondoember.:
" 1 millió bevándorló behívásának szükségességéről beszélt"
Érted legalább amit leírsz? BEHÍVÁS - ha szükséges. Nem beözönlés hivatlanul.
Vágod, hogy mi a külömbség a között, ha meghívsz vacsorára, meg a között, h bemászok az ablakon, kizabálom a hűtőt és megbaszom a feleséged?

" 20.000-nél is több, részben vagy teljesen bűnözői körökből származó migránst importált be," -Oh, yes. Igen, nyilván mind bűnöző, telejsen igazad van :D Mondjuk a fasz tudja, kérdezzünk meg nizzai embereket, hogy minek örülnének jobban, egy allahozó integráltnak, vagy valami kőkemény kínai adócsalónak...

Nincs közöttünk csicska 2018.04.16. 21:20:36

@.megmondoember.: Én szereném hogy úgy lopják ki a szememet, mint az elmúlt8 évben.

S a 2/3 is.

conchita wurst 2018.04.16. 21:39:48

Na kifúgázták a nagyarcú lippsik púzóját alaposan.

Az ország nyert Orbánnal, bár kb. bárkire szavaztam volna a horogkeresztes-vegán-homokos kényszerkoala ellen.

Az más kérdés hogy kicsit túllőttem a célon mer a 2/3 biza nem jó hír senkinek, meg szükségtelen is. A liberális demokrácia káros vadhajtásait már korábban lenyesték.

.megmondoember. 2018.04.16. 22:14:24

@monddazigazatmar: "Érted legalább amit leírsz? BEHÍVÁS - ha szükséges. Nem beözönlés hivatlanul.
Vágod, hogy mi a külömbség a között, ha meghívsz vacsorára, meg a között, h bemászok az ablakon, kizabálom a hűtőt és megbaszom a feleséged?"
Te nagyon hülye. Az is megbaszhatja a feleséged is kizabálhatja a hűtőd, akit te hívsz a házadhoz, meg az is, aki magától csenget az ajtódon. A különbség nem ebben van, hanem abban, hogy milyen ember az illető. Erről meg az, hogy az illető hívásra vagy magától jutott el hozzád, semmit nem mond. A menekültek általánosságban nem rosszabb emberek, mint a magyarok, és pláne nem rosszabbak, az ilyen idegengyűlölő retardált idiótáknál, mint amilyen te is vagy.

"-Oh, yes. Igen, nyilván mind bűnöző, telejsen igazad van :D"
Te is valami hazánkba szakadt migráns lehetsz, mert a magyar nyelvet teljesen nyilvánvalóan nem érted. Ha értenéd, értenéd azt is, hogy nem azt mondtam, hogy mind bűnöző - még annak ellenére sem, hogy a kombináció, hogy valakinek sok pénze van, de más, normális európai ország nem hagyná letelepedni, és ezért a magyar kormányhoz kénytelen fordulni, nem éppen legális és elismerésre méltó életvitelre és vagyoneredetre utal. Itt egyedül te vagy az, aki általános kijelentéseket tesz emberekre anélkül, hogy nem hogy mindegyiküket, de bármelyiküket is ismerné.

"Mondjuk a fasz tudja, kérdezzünk meg nizzai embereket, hogy minek örülnének jobban, egy allahozó integráltnak, vagy valami kőkemény kínai adócsalónak... "
Az, hogy a szomszéd Isten helyett Allah-nak szólítja azt istenét, senkinek sem árt. Az, hogy a szomszédos egy bűnöző, aki adót csal, lop, rabol és embert öl, viszont igen. Így nem kérdés, hogy melyiktől kellene jobban félni úgy általánosságban és ismeretlenül is. Az allahozótól pedig csak a hozzád hasonló idióták félnek jobban, mint a bűnözőtől.

.megmondoember. 2018.04.16. 22:17:46

@Nincs közöttünk csicska: "Én szereném hogy úgy lopják ki a szememet, mint az elmúlt8 évben. S a 2/3 is. "
Na, beesett a másik nagyon hülye is, aki még azt se tudja és érti, hogy nem az emberek 2/3-a szavazott a fideszre, illetve nem a szavazatok 2/3-át kapták meg, hanem kevesebb, mint fele/felét. A 2/3-ot csak a parlamenti mandátumok közül kapna meg a fidesz a kevesebb, mint fele szavazat alapján, az általuk a saját előnyükre módosított, teljesen aránytalan választási rendszer miatt.

Nincs közöttünk csicska 2018.04.16. 22:23:00

@.megmondoember.: Emmá 2014ben is uncsi vót.

Ha nem teccik a választási rendszer, el lehet menni.

.megmondoember. 2018.04.16. 22:24:35

@Nincs közöttünk csicska: <az előző hozzászólást folytatva> .. Most őszintén: akinek ennyire fingja sincs olyan alapvető dolgokról sem, mint ez és mint neked, annak mégis milyen rálátása lehet akár a világ, akár Magyarország történéseire, dolgaira, és arra, hogy mi és mennyire jó az ország bármelyik és bármekkora részének? Nyilván semmi. Nada. Nil. Mégis nyilatkozni akarsz a nevükben. Miközben még valószínűleg a saját magad helyzetét sem tudod felmérni a világban. Az ilyen buta emberek azok, akik azt hiszik, hogy a kormány ad nekik valamit, csak azért, mert jön a választás előtt a rezsicsökkentés meg a bözsiutalvány, miközben meg dupla áron kapják évek óta a gázt, az adójuk felét nem rájuk költik, hanem ellopják, és mellesleg még a megtakarításaikat is einstandolják, persze arról is hazudva.

Hát, nem vagy röhejes? De. Mint minden fidesz-csicska.

Nincs közöttünk csicska 2018.04.16. 22:28:22

@.megmondoember.: Látod csak annyi kell a 2/3-hoz h a ciklus végén ne vmi brutál mexorítás legyen mint az utsó lipsi Qrmány idején...

.megmondoember. 2018.04.16. 22:30:09

@Nincs közöttünk csicska: "Ha nem teccik a választási rendszer, el lehet menni. "
Mondja a kisebbségben lévő idióta, aki szó szerint egy hét alatt éhen halna, ha a többség és az értelmes emberek tényleg eltűnnének körűle, és magára maradna a hozzá hasonló semmire sem jó, de cserébe seggbuta véglényekkel.

Addig örülj amíg ebben az országban a fidesz ellenzéke van többségben, mert minél többen adják fel közülük és mennek el a magukhoz hasonló normális emberek közé élni más országokba, annál szarabb lesz neked itt! Ők azok, akik életben tartják és működtetik az országot az ilyen semmirekellők tömegei ellenére is.

.megmondoember. 2018.04.16. 22:35:24

@Nincs közöttünk csicska: "Látod csak annyi kell a 2/3-hoz h a ciklus végén ne vmi brutál mexorítás legyen mint az utsó lipsi Qrmány idején... "
Látod, még azt sem látod meg, hogy a "megszorítás"-t is csak a fidesz találta ki, és hogy attól, hogy az ő ellenzéke nem ájvékol, hogy "megszorítás! megszorítás", még kilopja a szemed, nem csak a ciklus végén, de az elején, a közepén, előtte, utána, mellette, alatta, felette, és úgy általában a nyomorult életed minden napján is. Te meg tapsikolsz hozzá, ezzel tökéletes igazolva mindazt, amit feljebb a fidesz- és ellenézi szavazók közötti létező és nem létező különbségekről írtam. Ami csak abban merül ki, hogy az egyikük tudatában van annak, hogy meglopják és át akarnák verni a palánkon, a másik - és te - meg nem, mert még ahhoz is buta, hogy ezt meglássa.

Nincs közöttünk csicska 2018.04.16. 22:39:07

@.megmondoember.: "Mondja a kisebbségben lévő idióta, aki szó szerint egy hét alatt éhen halna, ha a többség és az értelmes emberek tényleg eltűnnének körűle"

Fel is jelentheted a választási rendszert és toppanthatsz is hozzá a lábaddal.

"Látod, még azt sem látod meg, hogy a "megszorítás"-t is csak a fidesz találta ki, és hogy attól, hogy az ő ellenzéke nem ájvékol, hogy "megszorítás! megszorítás", még kilopja a szemed, nem csak a ciklus végén, de az elején, a közepén, előtte, utána, mellette, alatta, felette, és úgy általában a nyomorult életed minden napján is. "

Ez a retorika zsinórban 2 x 2/3-ot hozott a Fidesznek, szóval abba ne hagyjátok!

VáradiJános 2018.04.16. 23:56:07

@.megmondoember.: gágágá brühühü vauvau ajvék

.megmondoember. 2018.04.17. 02:27:13

@Nincs közöttünk csicska: "Fel is jelentheted a választási rendszert és toppanthatsz is hozzá a lábaddal."
Sőt, én - veled szemben - bármikor ki is vonhatom a hatálya alól maga. Te meg szenvedhetsz alatta, ameddig bele nem döglesz. Meg a gyerekeid is. Meg azok gyerekei is.

"Ez a retorika zsinórban 2 x 2/3-ot hozott a Fidesznek, szóval abba ne hagyjátok! "
Szóval szerinted az hozott 2/3-ot a fidesznek, aki nem szavazott rá. Hát, ecsém, ezt az IQ tesztet megint keményen elbuktad. Vagy mondjam úgy, hogy szerencsére negatív lett?

.megmondoember. 2018.04.17. 02:30:33

@VáradiJános: "gágágá brühühü vauvau ajvék "
Most miért sírsz, kisfiú? Rájöttél milyen butuska voltál? Átérzem a fájdalmad.

$pi$ 2018.04.17. 07:55:36

@.megmondoember.: "Addig örülj amíg ebben az országban a fidesz ellenzéke van többségben"

Baromság, a Momentum ellenzéke van többségben. Utána a DK ellenzéke, aztán az mszp ellenzéke, aztán a jobbik ellenzéke jön, hogy a legfontosabbakat említsem. A fidesz ellenzéke jóval kisebb mindegyik más párt ellenzékénél, ezért is mondjuk, hogy ők nyertek.

VáracliJános 2018.04.17. 07:59:37

T3h@.megmondoember.: @t akkor m De mi volt ebben meglepő? Már 2014-ben is ilyen csalással nyertek. Ugyanazt az orosz kémprogramot futtatták, mint most. Még az eredmény is ugyanaz lett. Megvárták míg befutnak az ellenzék által ellenőrzött adatok, a leállás alatt a legális szoftvert csalóra cserélt szoftver egy gyors számítási művelettel kiszámította, hogy az ellenzéki ellenőröktől mentes körzetekben mennyi szavazat kell a kétharmadhoz, azt szétosztotta köztük, ami alapján a fideszes seggnyalók elkészítették jegyzökönyveiket. Erre volt 4 órájuk este 11-ig. A napközbeni számítógépes leállás okára a mai napig indokot nem adtak, a logfileokat megnézni nem lehet. Ez számomra egyértelmű választási csalás.

Rettegek mert ballib vagyok 2018.04.17. 08:18:48

Öröm olvasni ezeket a blogokat.

Öröm látni hogy az agyhalott ballibek, még mindig a jobboldal fikázásával van elfoglalva.
Hogy lejárassanak több millió embert.

Mindeközbe kis táblácskákat hurcolnak a Kossuth térre, hogy temessük az árkokat !

Hát a rossz hír, hogy ez így nem fog menni.
Mi türelmesen elküldünk titeket a tetves kurva anyátokba mint eddig, ha ez az igényetek.
Ha megrekedtetek ezen a kommuniációs szinten, mégha entellektüel módon is fogalmazzátok ezt meg.

$pi$ 2018.04.17. 09:20:32

@VáracliJános: "cserélt szoftver egy gyors számítási művelettel kiszámította, hogy az ellenzéki ellenőröktől mentes körzetekben mennyi szavazat kell a kétharmadhoz, azt szétosztotta köztük, "

Az. Cirka 15 000 ember volt benne a csalásba. Egyérelmű! :D

Hát hogy máshogy? Mert ha nem így, akkor el kellene fogadnunk, hogy a baloldal béna, az emberek nem kérnek belőle, te meg nem tudod ezt elviselni ezért marhaságokat beszélsz. Ez meg ugye lehetetlen. Akkor már inkább fogadjuk el, hogy 15 000 ember összeesküdött a választók ellen. :D

SándorO 2018.04.17. 09:47:39

@Before: Teli szajjal rohogok :)
Szeritem az hogy, ""tudjukhova" kerültek" az csak 1 felteves.
Az pedig, "Hogy a többi migránssal mi lenne, ezt ugyan elemezgethetjük, de mivel nem történt ilyesmi, maximum a fantáziánkat, vagy az orbánék hazugságait használhatjuk, annak pedig semmi értelme.", a tajekozatlansagodat mutatja.
Talan utana kellene nezned mennyit is koltenek rajuk, pl. Nemetorszagban.
De felhivom a figyelmedet hogy nekem elso kezbol vannak hireim, mivel a lanyom ott dolgozik :)

Bagórágó 2018.04.17. 09:51:55

@Voznyák Pista: Nyilván és nyilván nem minden fekete és fehér. Mindig azt mondtam, ha a fidesz csak a felét lopná el annak, amit megtesz, ha csak feleennyit költene felesleges dolgokra (pl. MTK stadion, stb.), és azt a pénzt az egészségügyre költené, ha nem akarná bekebelezni a magyar médiát (egészségtelen szinten), senkinek eszébe sem jutna a leváltásukért tüntetni.

Gondolom az utolsó bekezdést már nem nekem szántad, csak a szokásos ellenséges hangnem, ami mára hétköznapivá vált mindkét oldal bejegyzéseiben. Ha mégis nekem, akkor sajnálattal közlöm, hogy én nem vagyok ellenzéki. Sosem szavaznék az MSZP-re, a DK-ra, az LMP-re, vagy a Jobbikra. Hosszasan fejtegethetném, hogy miért nem. Viszont jelen valóságában a Fideszre sem. Amit én szeretnék pusztán annyi, hogy hagyják abba a hazudozást és a mértéktelen lopást. Fejlesszék az egészségügyet, a mezőgazdaságot. Támogassák a megújuló energia kihasználást. És egyébként folytassák azokat a lépéseket, amiket eddig jól csináltak (mert nyilván ilyen is sok van, csak ezt sokan hajlamosak elfelejteni elvakultságukban)

@zokogjatok: Lehet ezzel egyet nem érteni, nincs gond. A valóság viszont mást tükröz. Rengeteg vidéki ember valóban elhitte a hazugságokat. Valóban úgy gondolják, hogy Soros migránsokat akar betelepíteni, valóban elhitték, hogy migránsok tömege akar Magyarországra jönni, vagy Magyarországon keresztül nyugatra menni. És valóban elhitték, hogy az ellenzék migránsokat akar beengedni az országba. Viszont abban igazad van, hogy az ellenzék leszarja a vidéket. Ez nyilván az ő szegénységi bizonyítványuk, ezért nem is fognak labdába rúgni, amíg el nem fogadják, hogy bizony populistának kell ahhoz lenni, hogy választást nyerhess Magyarországon. Nem kimutatásokkal, meg körmondatos beszédekkel kell az embereket megnyerni, hanem azzal, amit hallani szeretnének. Még fiatal a magyar újkori demokrácia, idővel remélem átalakul és szélesebb réteggel lehet párbeszédet folytatni, de szerintem azt már nem élem meg. Hozzátenném, hogy addig nem is fog az ellenzék semmit sem elérni, amíg nem újul meg teljesen és nem teszik ki azokat az alakokat, akiket már rég el kellett volna távolítani a magyar politikából (pl. Gyurcsány).

Végezetül mindenkinek: lehet itt szájat tépni és internet huszárkodni (ahogy én is teszem), de végül is teljesen felesleges. Meggyőzni úgysem tudod a másikat, megérteni nem akarod (tisztelet a kevés kivételnek). A kommentelők legalább 1/4-e párttroll. Viszont egyet senki se felejtsen el. Mindenki spermaként kezdte, és mindenki a földbe kerül előbb-utóbb. Többségünk nevére a kutya sem fog emlékezni 100 év múlva. Úgyhogy végül is most azon hadakoztok, általatok személyesen nem is ismert emberek közül ki az, akit megőrizzenek a tankönyvek az utókornak. Persze ha hiszünk a fizikának, előbb-utóbb a Föld is elpusztul, rajta minden emlékünkkel, szóval csak hajrá, lehet fikázni egymást, talán a napotok jobb lesz tőle, mert semmi mást nem értek el vele.

monddazigazatmar 2018.04.17. 10:56:22

@.megmondoember.:
Heheheh, te fasz.
"Az is megbaszhatja a feleséged is kizabálhatja a hűtőd, akit te hívsz a házadhoz, meg az is, aki magától csenget az ajtódon."
Én olyan embert szoktam a házhoz hívni, akit ismerek. Ez mondjuk az ország esetében úgy zajlik, hogy lead valami kérelmet az otthonában, leellenőrzik, aztán ha olyan ember, és még szükség is van rá, akkor jöhet.

"Erről meg az, hogy az illető hívásra vagy magától jutott el hozzád, semmit nem mond. "
Tehát te olyan embereket hívsz magadhoz akiket nem ismersz. Okos gyerek vagy te, mondom.

"A menekültek általánosságban nem rosszabb emberek, mint a magyarok, és pláne nem rosszabbak, az ilyen idegengyűlölő retardált idiótáknál, mint amilyen te is vagy. "
Hát persze. Általánosságban nyilván tudod, hogy ki mit gondol ott magában.

"nem azt mondtam, hogy mind bűnöző " Valóban. Te azt mondtad, hogy "részben vagy teljesen bűnözői körökből származó " Tényleg nem mondtad, hogy mind bűnöző, hiszen ahhoz tökösnek kéne hogy legyél. Csak célozgatsz rá, ugye? :D
"
a kombináció, hogy valakinek sok pénze van, de más, normális európai ország nem hagyná letelepedni, és ezért a magyar kormányhoz kénytelen fordulni, nem éppen legális és elismerésre méltó életvitelre és vagyoneredetre utal. "
:D:D:D Sherlock bazmeg. Az esetleg megfordult abban a nagy fejedben, hogy nincs annyi pénze, amennyivel mondjuk Monaco-ba tud költözni? Vagy Angliába?

"tt egyedül te vagy az, aki általános kijelentéseket tesz emberekre anélkül, hogy nem hogy mindegyiküket, de bármelyiküket is ismerné." Épp az előbb gyanúsítottál meg 8ezer embert, hogy bűnözői körökhöz tartoznak. Pont miután a magyar követségen leellenőrizték őket.
Szerinted mégis kiben van nagyobb kockázat? Abban, aki jelentkezik hivatalosan, bemutatja a szükséges papírokat, beletol egy rakat pénzt, kivárja az ügyintézést, vagy abban, aki papírok nélkül, ellenőrizetlenül, bemondásra becsörtet.

"Az, hogy a szomszéd Isten helyett Allah-nak szólítja azt istenét, senkinek sem árt." - JA, csak amikor átmegy a nyakadon a teherautóval az fáj egy picit.

" Az, hogy a szomszédos egy bűnöző, aki adót csal, lop, rabol és embert öl, viszont igen. " - Oh, yes, már megint ott tartunk, hogy azok a bűnözők, akik legálisan jöttek.

Hát, ritka korlátolt egy hülye ember vagy te....

monddazigazatmar 2018.04.17. 11:14:09

@Bagórágó: "senkinek eszébe sem jutna a leváltásukért tüntetni. "
Két szó: Jobb alternatívát. Nem tüntetni kell a leváltásukért, hanem kitalálni, hogy mit akarnak csinálni, és arról meggyőzni a választókat.

A demagógia helyett "csak feleennyit költene felesleges dolgokra (pl. MTK stadion, stb.), és azt a pénzt az egészségügyre költené". MTK stadion 7,5 milliárd - magyar eü évente 2000 milliárd. Ha ráköltik akkor szerinted érdemi változások történnek?

eßemfaßom meg áll 2018.04.17. 11:35:44

@.megmondoember.: "A különbség az, hogy a "balliba" ezt meglátja és felismeri"

a valóságban persze a balliba az semmit nem ismer fel csak mint egy robot ismétli azt amit beleírt az agyába a 444

eßemfaßom meg áll 2018.04.17. 11:39:38

ez mekkora egy választási harcinagyonbutaseggnick aki észre se vette, hogy már végetért...

.megmondoember.

0 bejegyzést írt és 37 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

eßemfaßom meg áll 2018.04.17. 11:42:42

@VáracliJános: A nickhamisítóknál csak a szarul nicket hamisítani próbálók a szánalmasabbak.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.04.17. 12:06:54

@kószák egyike: Ismételgetheted a mantráidat, nem fognak valósággá válni. 1. Érdekes, hogy az ellenzék a kvótanépszavazás után fogta be a száját migránsügyben, amint megbukna a jelenlegi kormány egész biztos, hogy visszatérnének a kvótanépszavazás előtti dumához.
2. Az, hogy minden kötvényes bűnöző egészen biztos, hogy ellenzéki propaganda, szóval full komolytalan.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.04.17. 12:09:24

@Before: A másik oldalon meg a patásorbán narratíva. Szóval 1:1.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.04.17. 12:11:49

@Dr. Fotos: Nyilván van átfedés az ellenzék és a bevándorláskritikus tömeg között. Ugyanakkor a bevándorláspárti narratíva főideológusai az ellenzék oldalán működnek.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.04.17. 12:13:19

@Arcade Macho: Ezt te állítod, hol olvastál ilyesmit az írásomban?. Hallottál már békekötésről, újjáépítésről, stb.?

VáracliJános 2018.04.17. 13:17:31

@$pi$: 15 ezer munkáját féltő, megfélemlített fideszes seggnyaló nem is sok. De ezeket már 5 éve válogatják. Hű elvakult elvtársak ezek, olyanok mint te. Magadról birka el tudnád képzelni, hogy feljelented führered? No ugye hogy nem?

VáracliJános 2018.04.17. 14:14:04

@eßemfaßom meg áll: Húgyagyú, én nem hamisítok. Ha hamisítanék azt nem vennéd észre. Egyszerűen csak egy birkatársad nickjéhez hasonlót vettem fel, ezzel jelezve, hogy szarok rátok. Azóta az a faszfej eltűnt a halál faszára, így a célom elértem.

.megmondoember. 2018.04.17. 15:18:58

@monddazigazatmar: Ritka buta vagy, fiam! Nézzük is sorba!

"Én olyan embert szoktam a házhoz hívni, akit ismerek. "
Ehhez képest tapsikolsz ahhoz, hogy a világ másik feléről tök ismeretlen embereket importál a kormány. Akikről aztán utólag vagy kiderül, hogy tök véletlenül világszerte körözött bűnözők voltak (pl. Pharaon), vagy nem.

"Ez mondjuk az ország esetében úgy zajlik, hogy lead valami kérelmet az otthonában, leellenőrzik, aztán ha olyan ember, és még szükség is van rá, akkor jöhet."
És látod, mégis Orbán mellé költözött Pharaon is. Ennyit az ellenőrzésről. Vagy arról, hogy a kormány nem tudatosan importál bűnözőket is.

" "Erről meg az, hogy az illető hívásra vagy magától jutott el hozzád, semmit nem mond. "
Tehát te olyan embereket hívsz magadhoz akiket nem ismersz. "
Mindezt az után írod meg, hogy végig rólad beszéltünk, egyes szám második személyben. Mondom, hogy nem beszéled te ezt a magyar nyelvet. Hol születtél? Romániában? Kínában?

" "A menekültek általánosságban nem rosszabb emberek, mint a magyarok, és pláne nem rosszabbak, az ilyen idegengyűlölő retardált idiótáknál, mint amilyen te is vagy. "
Hát persze. Általánosságban nyilván tudod, hogy ki mit gondol ott magában."
Nyilván nem tudod mit jelentenek az "ott", a "gondol" és a "tudod" szavak. Valószínűleg azt sem, hogy mit jelent az "általánosságban", a "hogy" és a "ki" sem. Kérdeztem már, hogy te hova valósi is vagy és hol születtél? Mert hogy nem magyar vagy, az tuti.

"Tényleg nem mondtad, hogy mind bűnöző, hiszen ahhoz tökösnek kéne hogy legyél. "
Nem. Ahhoz olyan faék egyszerűen gondolkodó, általonosító idiótának kellene lennem, mint te vagy. Szerencsére nem vagyok az.

"Sherlock bazmeg. Az esetleg megfordult abban a nagy fejedben, hogy nincs annyi pénze, amennyivel mondjuk Monaco-ba tud költözni? Vagy Angliába? "
Mert az EU-t Magyarország, Monaco és Anglia alkotja, igaz? Illetve Anglia-ban sincsenek drágább és olcsóbb helyek. És mert az aki a magyar letelepedési kötvénnyel nyer belépést az EU-ba, az Magyarországon fog lakni - nem ugyanúgy Angliában vagy Monacoban, mint az, akit utóbbiak (is) eleve beengedtek volna. Mondtam már, hogy végtelenül sötét tök vagy? Nem lehet elégszer.

" Szerinted mégis kiben van nagyobb kockázat? Abban, aki jelentkezik hivatalosan, bemutatja a szükséges papírokat, beletol egy rakat pénzt, kivárja az ügyintézést, vagy abban, aki papírok nélkül, ellenőrizetlenül, bemondásra becsörtet."
Azt gondolom, hogy a hozzád hasonló, végtelenül buta, de cserébe küldetéstudattal rendelkező emberekben van a legnagyobb kockázat. Mert ti mindenre és bármikre képesek vagytok.

" "Az, hogy a szomszéd Isten helyett Allah-nak szólítja azt istenét, senkinek sem árt."
JA, csak amikor átmegy a nyakadon a teherautóval az fáj egy picit."
És megint szólt a hülyegyerek, aki még mindig nem érti meg, hogy éppen úgy fog fájni neki a nyakán átmenő teherautó akkor is ha keresztény vezeti, mint ha iszlám, mohamedán vallású, vagy ateista tekergeti a kormány. Kedvem lenne demonstrálni neked a dolgot, csak hogy végre megértsd, legalább tapasztalatból, ha már aggyal nem megy, mert egy marék kaviccsal születtél a helyén.

"Oh, yes, már megint ott tartunk, hogy azok a bűnözők, akik legálisan jöttek. "
Nem, drágám, egyedül te tartasz ott, a nulla értéseddel. És a nulla tudásoddal, ami miatt azt sem tudod, hogy a "kényszerbetelepített" menekült is legálisan jön. Sőt, még a "migráns" sem egyenlő azzal, hogy nincs papírja vagy illegálisan lépte át a határt.

" Hát, ritka korlátolt egy hülye ember vagy te.... "
Mutogatni való iskolapéldája vagy ennek: hu.wikipedia.org/wiki/Dunning%E2%80%93Kruger-hat%C3%A1s

.megmondoember. 2018.04.17. 15:21:33

@eßemfaßom meg áll: ""A különbség az, hogy a "balliba" ezt meglátja és felismeri"
a valóságban persze a balliba az semmit nem ismer fel csak mint egy robot ismétli azt amit beleírt az agyába a 444 "
Ecsém, ez - azon kívül, hogy kegyetlenül logikus érv, egyben - kurva eredeti gondolat volt, sehol nem hallottuk még. Így egyértelműen átmentél vele a Turing-teszten. Idézhetlek?

monddazigazatmar 2018.04.17. 22:07:05

@.megmondoember.:
Hazug egy balfasz vagy, tényleg minden mondatod kamu
"a világ másik feléről tök ismeretlen embereket importál a kormány. Akikről aztán utólag vagy kiderül, hogy tök véletlenül világszerte körözött bűnözők voltak (pl. Pharaon), vagy nem."
Pharan ne m letelepedési kötvényes volt, és nem tök ismeretleneket importálnak, hanem átvilágítják őket.
És te magyarázol magyartudásról, te szerencsétlen? "Mert ti mindenre és bármikre képesek vagytok." Bármikre, mi?
Iskolapéldája vagy a nagyarcú liberált barmoknak.
Egyáltalán érted, hogy miről beszélek amikor Nizza-ról meg teherautóról beszélek? Valahogy nem sok keresztény meg ateista meg buddhista terroristáskodik.

.megmondoember. 2018.04.18. 01:29:12

@monddazigazatmar: Hazudsz - de hát ez természetes, hiszen fideszes vagy.

A valóság az, hogy Pharaon a hatóságok által megerősítetten magyar letelepedési engedélyt kapott, sőt, állampolgárságot is igényelt. Utóbbit nyilván végül csakis azért nem kapta meg, mert közben kipattant a botrány, illetve meg is halt (vagy ami valószínűbb: ölték). Mindezt annak ellenére, hogy nemzetközileg körözött bűnöző volt - méghozzá nem is kecsketolvaj, hanem fegyverkereskedő, aki terroristáknak is szállított.

Példája egymagában cáfolja, hogy a magyar állam átvilágítása megbízható lenne, vagy hogy az országba nem, hogy belépési, de letelepedési engedélyt is csak becsületes emberek kapnának. Persze nem azért, mert ennek tényleg így kellene lennie - de a fidesz korrupt rendszerében nyilván pénzért cserébe mindent és bármit elnéznek és elintéznek. Sőt, még örülnek is, hogy egy újabb - jó eséllyel zsarolható - tolvaj és bűnöző került be az országba, aki majd segíthet nekik még többet lopni.

Az, hogy a hazudáson felül még sík hülye is vagy, pedig nem igazán meglepő. Ez mondhatni alap minden, hozzád hasonló fideszes idiótánál.

monddazigazatmar 2018.04.18. 10:03:18

@.megmondoember.: És ebben mi a hazugság, te magyar nyelv géniusza?
"Pharaon a hatóságok által megerősítetten magyar letelepedési engedélyt kapott, sőt, állampolgárságot is igényelt" vs. "Pharaon nem letelepedési kötvényes volt." Hm? Érted a szavakat?

Te közlöd, hogy a letelepedési kötvényesek egy része, ha nem az egésze bűnöző. Aztán felhozol egy példát, akinek semmi köze a kötvényekhez. Egy lángelme vagy :D

.megmondoember. 2018.04.18. 17:06:01

@monddazigazatmar:
"Te közlöd, hogy a letelepedési kötvényesek egy része, ha nem az egésze bűnöző."
Már megint hazudsz. Én ugyanis nem ezt mondtam. Bár semmi kétségem afelől, hogy ez az állítás is valószínűleg igaz.

"Aztán felhozol egy példát, akinek semmi köze a kötvényekhez. "
1. Ez az állítás eleve hülyeség, mert Pharaonról nem tudjuk, hogy semmi köze nem volt a kötvényekhez. Pont az a baj, hogy nem tudjuk ezt róla. Bár ez itt és most nem számít, mert...
2. Pharaont nem letelepedési kötvényes példaként hoztam, hanem arra példaként, hogy attól, hogy valaki "jelentkezik hivatalosan, bemutatja a szükséges papírokat, beletol egy rakat pénzt, kivárja az ügyintézést" - mint ahogy azt nyilvánvalóan Pharaon is tette - még lehet címzetes gazember, sőt, bűnöző. És attól, hogy viszont valaki nem teszi azt, még szentéletű is lehet.

Szóval továbbra is hülyeség az állításod, ami szerint az alapján lehetne jó és rossz, veszélyes és veszélytelen, becsületes és bűnöző, szentéletű és terrorista, stb. csoportokra osztani az embereket, hogy már otthonukban intéznek el valamiféle belépési, letelepedési jogot Magyarországra és/vagy hogy van -e néhány felesleges tíz- vagy százmilliójuk, vagy csak a határon jelentkeznek menekültként, esetleg az Unió "kényszerbetelepíti" őket.

Te is tudod, hogy ezt állítani hülyeség. Én is tudom, hogy ezt állítani hülyeség. Te mégis körömszakadtáig ragaszkodsz az állításhoz, hogy nem az, csak azért, hogy bevédd a tolvaj vezéred, pártod, kormányod, aminek a seggében van a fejed.

Vagy te tényleg ennyire hülye vagy, hogy nem látod ezt be?

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2018.04.19. 06:32:48

@monddazigazatmar: Pharaon Meghalt: 2017. január 6., Bejrút, Libanon, egy MNO cikk szerint vízumot kért és valóban járt Magyarországon, de nem telepedett le, honosítást nem kért.
Pharaont senki nem importálta és nem élt Magyarországon.
süti beállítások módosítása