Fidesz közösségek anatómiája

Fidesz közösségek anatómiája

[Offtopic] Helyzetjelentés

2018. május 13. - Fidezsnyik

Na heló röfik!



Minden feliratkozómnak köszönöm az érdeklődést, sajnálom, hogy nem posztoltam az elmúlt időszakban, de most ezért írom ezt a posztot:

Sajnos túl elfoglalt lettem az elmúlt időszakban, de július közepéig nem fogok ráérni, azután már vizsgamentes leszek, ami sajna nem jelenti garantáltan, hogy onnantól már hetente jelentkezek. Azonban minden egyes alkalommal, amikor nekiállok egy összegzés írásának, kedvet kapok, úgyhogy abbahagyni biztosan nem fogom (nincs is tervben), de az elkövetkező 2 hónapra türelmeteket kérem kedves followerek. Ne iratkozzatok le vagy hogyan hívják itt, mert örülök, hogy vagytok, szívesebben csinálom mondjuk egy kisebb közösségnek, mint tízezres elérésnek, de ez most nem lényeges, csak azt akartam kihozni belőle, hogy blog-passzív időszakom lesz még, de ne felejtsetek el engem addig :)

Egy összegányolt montázst még április közepéről mutatok. Ez egy szűkcsoportos klub eszmecseréje, amibe nem vágtam ki/be semmit, így láthatjátok, hogy objektíven közlöm le. A minőség első blickre elég fos, de jobb kattintás, kép megjelenítése megoldja a problémát :)
heti101.jpg

Tervben van:
Egy egész politikai gánymém-album a csoportokból, összegyűjtése
Eszmecserék (mint a fenti képen) bemutatása
Saját elemzés, rendszerelemzés

Csak hát ugye az a fránya szabadidő tehet keresztbe.
Majd igyekszem még július előtt jelentkezni, de nem ígérek semmit.


Stay tuned!

A választás napja

2018.04.08 - vagyis 2. nap

Alapvetően ez a nap is ugyanolyan nap volt, mint a többi - leszámítva azt, hogy lehetett dicsekedni ki hány embert rángatott magával a szavazásra (2018.04.08). A fröcsögés általánossá vált számomra is, meg sem botránkoztat már a nyilvánvalóan hazugságra épülő képek sokasága.

Egyfajta erődemonstráció is van, a legjobb része az volt a napnak, amikor az új ismerőseim is elkezdtek kommentelni a profilképem alá, hogy megmutatjuk a narancs erejét, 2/3 lesz, győzünk, nem lesz itt migráns, Sorosnak is megálljt parancsolunk, stb...

Kis kitekintő: Nap közben hallottam bizottsági tagtól, hogy falun nyugdíjasok 100%a szavazott, 100% fideszre. Nyilvánvaló, hogy nem sok vérfideszes van ott, de mégis rájuk szavaztak. Megtudtam ezt is egy-két személytől, hogy miért: "Nem akarják, hogy migránsok jöjjenek ide, és fizetnünk kelljen nekik. Így is szarul élünk, akkor úgy hogyan fogunk? Az ellenzék meg behozná őket."  Ez mutatja, hogy feltevésem szerint az országban kevés az elvakult, csőlátású fideszes, de vidéken is az elbutított, címszavakkal dobálózó, félelmet és bizonytalanságot keltő 'királyi' dominált. Az egyszeri embernek nem kell ezek szerint program, vagy terv, örülnek, ha megvédik őket egy elérhetetlen ellenségtől. Inkább szarra, mint Soros embereire - jött még egy válasz.

Kihirdették a 2/3-ot, majd jött a szájnyalogatós nagyokat pislantós győzelmi beszéd, ilyenkor azért eszembe jutott az antik elmélet, miszerint a demokrácia feltétele a politikatudomány tanulása. Most itt lehet jönni,k hogy nem vagyok objektív, de voltak olyan szavazók, akikre nemhogy a jövőnket, de még egy zacskó szotyit sem bíznánk.

Ezután nem sok kedvem volt visszatérni a kedvenc társaságomhoz, de azért a kíváncsiság hajtott. Óránként 5-10 ismerősnek jelölés szokás szerint, hozzáteszem nem vagyok túl aktív interakciókban.

 

Megváltozott a csoport összképe: Az első helyen persze a muszlim-buzi Vona, Szél Berni ostoba, Karácsony simán Karácsony, szemkilövető Gyurcsány, nyikhaj Fekete-Győr, drogos Kétfarkú páros lábbal lettek kirúgva az országból, lámpavas, stb.
Viszont elindult egy bosszúálló folyamat is: A vérfideszesek amint megtudták az ismerősről, hogy nem a Number 1-ukra szavazott, törölték az ismerőslistáról és megskalpolták virtuálisan. Az nyert, (vagy veszített? nem tiszta a versenyszabályzat) aki minél több ismerőst törölt. Ezzel kész, kivonták magukat a környezetükből, nem kell nemfideszes ismerős, mert azok kb úgysem magyarok, hanem hazaárulók. Én nyertem magamban, mert nem töröltem egy ismerőst sem, mert az ismerőslistámon mindenki élne-halna Balogh Lászlósan A Pártért.

Sajnos interneten nem tudom átérezni a posztokból áradó érzelmeket, de vagy tiszta örömnek, vagy tiszta kárörömnek (ellenzék miatt) voltam tanúja.

(Az ellenzéknek fel kell állnia, a jelenlegi rendszerben nem lehet leváltani őket ilyen sok párttal, illetve a fenti eset mutatja, személyesen kell jelen lenni vidéken is, kérdéses, hogy mennyire lesz haszna, ekkora fideszmédia-ellenszélben, és az ország egy jelentős részének csak ehhez van hozzáférése ugyebár...)Szerencsére legtöbbjük még nem ilyen elvakult, mint az esettanulmányban szereplő 20-40ezer fős elvakult csorda.

Tehát összefoglalva: A 2/3 bebiztosítva, a NER-szavazók (is) elzárkóztak az ellenféllel való kommunikációtól, mert aki ellenzéki nem is magyar, inkább pusztuljanak külföldre.
Azt hittem a Boldog karácsonyt! és Köszönjük az észrevételeket! csak a felsővezetés privilégiuma, de ez már az alattvalóiké is. Teljesen elvakult réteg, kettősmércét alkalmazó, plusz ha megáll a mozgó NER-tábor, felismerik, hogy milyen szar is minden, így a feladat csak a mozgás, és új célpontok keresése, majd az utánunk levő kormány kezd valamit a kialakuló problémával.

Alámerülés

Ezúton üdvözlök mindenkit, véleményszabadság nevében nem törlöm senki kommentjét, de megkérnék mindenkit, hogy méltósággal írja meg a véleményét, én is moderálom a stílusomat, mást is erre kérek.

Párt állástól függetlenül, ideológia nélkül, ellenszolgáltatás nélkül, pusztán kíváncsiságból csinálom. 
Sokat gondolkodtam rajta, hogy elvicceljem, és mondjuk 1200 Soros-tallért kapok a hazaáruló munkáért címmel írjam ezt tovább, de maradjunk a komoly hangvételnél, már amennyire lehet egy ilyen eleve ostoba tanulmánynál.


Fidesz közösség 1. nap

 

A kamuprofilok első figyelmeztető jele, ha tele van tűzve a megosztásokkal, és kedvelésekkel, de nincs valódi szociális háló mögöttük. Égetően sürgős ismerősöket szerezni, jellemzően a nyugdíjas réteg lesz az, akik azonnal visszajelölnek, mintha ez a legtermészetesebb dolog volna. (Kis kitekintő lehetne, a nemcsak fiataloknak, hanem időseknek szóló internet veszélyei oktatás szükségessége). 

Mivel szereztünk ismerősöket, kívülről nézve hús-vér ember jellegem is lett, meg nem mondtam volna külsőszemlélőként, hogy egy ilyen sorosbérenc hazaáruló nemzeti fasiszta konzervatív balliberál kommunista néger migráns hátterű szombati tüntetésen sivalkodó kecskevalami (ezt az egyik kommentelőnek "speciálba küldöm") ül.

 Mivel ezekben a csoportok hasonló érdeklődésű embereket találni, és igen (másik kommentelő) vannak ilyen csoportok ellenzéknél is, bár ott nincs tapasztalatom, itt a vérfideszben olyan szintű gyűlölködést tapasztaltam, mint még soha. Bár nem tudom mire számítottam, hogy esetleg a választott pártjuk valamilyen pozitív-negatív dolgait mérlegelik, de itt csak összeesküvés elméleteket találtam. Viccen kívül.

Még a választás előtt állunk, tehát ment a kampányüzemmód nagyba', Jól jegyezd meg olvasó, ultimate érv - amit bármikor, bármikor elsüthetsz, valószínüleg itt is lesz majd: Ballib, Soroszsoldos, Gyurcsány, Vona, Fekete-Győr tehet róla, vagy a mögöttük álló szervezet. 
Arisztotelészi logika alapján minden következik mindenből:

nem fidesz=ellenzék=libsi=migráncs=hazaáruló

jobbik=Vonamed= 1.arab / 2. náci = hazaáruló = kerítésbontó =Soros

Gondolkodás, indoklás, bármi nélkül rásütheted ezt a nemtetsző személyre, és bekajálják élből. Megosztják változtatás nélkül, ha elterjed, megy mindenkitől egy kis csavar a sztorin, akárcsak a pletykán faluhelyen. Tökéletesen csúcsra járatva a Divide et impera elve, mert az Orbanisták (ahogy nevezik magukat) gyűlölik a másokat, a mások meg gyűlölik a propagandát, esetleg magukat a propagandát vakon követőket is. - nem foglalok állást, ilyen is van, de ez egy nemzet vesztét fogja jelenteni, ha számszerűen is kettészakad. A napokban, későbbi posztban lesz, ahol ellenzik a "tüntin" való részvételt, mert "hadd sivalkodjanak a libsik" / "polgárháború lesz a vége, ha megismerik a Békemenetünk erejét". 

Másik csodálatos jelenség a humorbugyor, ahonnan származnak az ún. vicces karikatúrák, memek. Úgy képzeld kb el, mintha egy Trashügyi minisztertől származna a szekció, bevallom a meztelen Kunhalmis szórólap a legigényesebb kép, ha ebből a kultúrkörből származik. Ezek pörgetése, kommentelése szombat esti program lehet, de lehet csak a különleges nap apropóján alakulhatott így, nem tudom, friss hús vagyok a piacon. 

Pártatlanul követem ezen csoportok agymenését, így könnyen trollkodok, de rendkívül megunom a közösségi médiát 10 perc után. Minél több kérdőjelet/felkiáltójelet írsz, annál erélyesebb vagy, ami több lájkot eredményez.

Minél nagyobb nonszensz a teóriád, pl a Holdról közvetíti Soros a telefonchipekbe a 2/3ot firtató véleményeket - szorri Kingsman plot - annál többen egyetértenek. Úgy vélem ez már társadalmi hatásból fakadhat, mivel többnyire nyugdíjasról van szó, akik még másféle világhoz szoktak hozzá. 

 

Zárósor: Az egyik kommentelőnél láttam, hogy a bolsevikhoz hasonlította a személyemet, mivel a beépülést és bomlasztás szavakat használtam. Hadd javítsam ki magam: Belépek, és próbálom objektív tényekre, elfogultság nélkül a reflektorfényt irányítani. Bomlasztás=lerántani a NER álnok, kétszínű, egyik kézzel ad, másikkal többet elvesz tulajdonságára rádöbbenteni szerencsétlen önhibájukon kívül esett agymosottakat. 
Azonban, egyre valószínűbb, hogy lehetetlen értelmes, tényekre alapuló dialógust folytatni, főleg nem kulturált keretek között. Nincs új a nap alatt, minden pártnak megvan az elvakult szavazója, de én jóhiszemű ember vagyok. 

Ál-fideszesként beépülésem története Facebookon

Bemutatkozás, magyarázat, célok


Kísérleti jelleggel regisztráltam fel Facebookra egy álprofillal, nem kisebb céllal, mint feltérképezni és megfigyelni a vérfideszes egyedek közösségét, egyéni kompetenciáit, és pszichológiáját.

Nem vagyok sem író, sem újságíró, sem politikus, csak egy huszonéves, aki rohadtul ráunt a >>fidesznyikek<< elsöprő politikai befolyására az életében. Mivel a tanulmányaim rengeteg időt elvesznek az életemből, ezért napi pár perceseket osztok meg terveim szerint, így nektek olvasóknak sem lesz hosszú, és lapos, plusz annyira erről a témáról nem lehet hosszú blogot vezetni, maximum egy vaskos könyvbe zsúfolhatóak, de blogként több embert elérek reményeim szerint. 

Cél: Megismerni a fidesznyik közösséget, és bomlasztani belülről, ha lehetséges. A gondolkozás csírájának elültetésével (erről majd később). 

 Valódi énemről

Mondhatni válogatós ember vagyok szociális kontaktok terén, így elöljáróban annyit érdemes tudni a valódi személyiségemről, hogy például nem jelölök vissza Facebookon senkit, akivel nem beszélnék élőben (tehát hiába ismerem, tudom ki, ha nem beszélnénk). Személy szerint egy alsó/alsó-középosztálybeli családból jövök, de magamat politikára és a világra nyitottnak, illetve értelmiséginek tartom, noha a családi vérvonalamban 200 évre visszamenőleg se találni kékvérűt. Ja, és igen külföldhöz közel élek, illetve már kötődésem is van az országhoz, így akár külföldi ügynöknek is minősülhetnék Gömbölini és a sleppje szerint. Na ezen tulajdonságaimat azért kötöm az orrodra, mert ezeket kell levetkőznöm, és szöges ellentétként belépni a kormánypárti fanklubba. 

Ellenben az ál-vérfideszes Énem, közzétett adataim alapján:

•Magam ura
•30-50 között
•Valós profilkép, tehát nem kiskutya füle vagy zászló. Azonban megszerkesztve, nehogy visszakereshető legyen képkeresővel.
•Kelet-Közép-Magyarórszágról


0.nap

2018.04.06. létrehozom a fake e-mail fiókot, fake facebook profilt. Megszerkesztem az adatokat, és próbálok bejutni csoportokba ismerősök híján – nem is kis munka, mert a keménymag fideszes ismerősök „ajánlása” jelent belépőt. Az alapkövetelmény, hogy megosztod és kedveled a 888/pestisrácok/origo/ tv2/m1/echo/hirado.hu/satöbbi cikkeit. Tehát a profilodnak fidesznyik szemmel  a e s t h e t i c  -nek kell lennie az igénytelen propagandától, az se számít ha egy macska vagy egy plüssmaci a profilképed, de legjobb, ha magyar zászlóval pózolós, fideszes effekt keretben.

 Nem hiszem, hogy ez valami elit tagsági miatt lenne így, sokkal inkább párthűséghez kötött dologról van szó. 
Egyébként nem egy nagy ördöngösség, mert úgymond barátságosak, amennyiben pártkatona vagy. No, nem csevegésről beszélek, hanem egyéb interakciókról: like, share, comment, friend request. Mégis egy jó 50-55-60-as rétegről van szó, de én ennyi szitkozódást soha nem hallottam ennyire szűk idő intervallumban. Erről majd később. 

Mordorba érkezel, van élet, de orkok lakják. Egymást hergelik forrás nélküli hazugságokkal, kitalációkkal, összeesküvés elméletekkel. Könnyen ellenőrizhető dolgokra kell gondolni, de úgy adják tovább az információkat, mintha azokat A nemzetvezető kőbe vésetve hozta volna nyilvánosságra. Mondok példát: A baloldali liberálisok nem hagyták a külföldön élő magyaroknak megkapni a szavazóíveket. 

süti beállítások módosítása